1956. november 4-én, vasárnap, amikor a szovjet erők brutálisan elfojtották a magyar felkelést, a CPGB (Communist Party of Great Britain) végrehajtó bizottsága rendkívül feszült ülésen gyűlt össze. Bár elvileg a Szuezi-válság miatt kellett volna tiltakozniuk, a figyelmüket a magyarországi események kötötték le.
A CPGB vezetése hűségesen ragaszkodott a szovjet vonalhoz. A hivatalos pártálláspont szerint a magyar forradalom egy "ellenforradalom" volt, amelyet az imperialista nyugati ügynökök szítottak, és a Szovjetunió beavatkozása a szocializmus megmentését szolgálta. Azonban a brit értelmiségiek és a párttagok tömegei számára a televíziós tudósítások, a híradások és a menekültek beszámolói egyértelműen mutatták a népfelkelés jellegét, azaz egy elnyomó rezsim elleni spontán lázadást. Ez a kontraszt a párt által diktált "valóság" és a nyilvánvaló valóság között mély disszonanciát okozott.
A párt lapja, a Daily Worker, elutasította és cenzúrázta a párt saját tudósítója, Peter Fryer helyszíni beszámolóit, amelyek a forradalmat valódi, népi felkelésként írták le. Ez a belső cenzúra csak fokozta a tagságon belüli elégedetlenséget.
Peter Fryer, a Daily Worker (a CPGB lapja) magyarországi tudósítója volt. Fryer személyesen élte át a budapesti felkelést, és küldött cikkei a forradalmat valódi népfelkelésként, nem pedig a „fasiszták” és „imperialista ügynökök” akciójaként írták le. A CPGB vezetése azonban, Moszkvához való hűségében, Fryer jelentéseit cenzúrázta és elutasította, ami a újságírót arra kényszerítette, hogy kilépjen a pártból. Később publikálta klasszikussá vált beszámolóját, Hungarian Tragedy címmel, amely az egyik legerősebb bizonyítékká vált a CPGB dogmatizmusa és a szovjet beavatkozás kegyetlensége ellen. Peter Fryer döntésének, hogy a valóságról tudósítson, óriási ideológiai és morális jelentősége volt a Brit Kommunista Párt (CPGB) számára. A tettével ő vált a szólás & sajtó szabadság egyik szimbólumává.
A morális válságot drámaian felerősítette az a tény, hogy a szovjet tankok bevonulása pontosan egy időben történt a szuezi válsággal (1965. október-november). A CPGB élesen elítélte Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael Egyiptom elleni katonai fellépését, mint a tiszta imperializmus megnyilvánulását. Ugyanebben a pillanatban a pártot arra kényszerítették, hogy hallgasson, vagy éppen támogassa egy másik nagyhatalom (a Szovjetunió) fegyveres beavatkozását egy kisebb, szuverén állam belügyeibe. A párttagok, különösen az értelmiségiek, nem tudták összeegyeztetni ezt a kettős mércét. Felmerült a kérdés: ha elítéljük a brit imperializmust, miért támogathatjuk a szovjet imperializmust? Ez a kettősség volt a legnagyobb morális csapás a CPGB integritására nézve.
A válság eredménye a tömeges kilépés volt, amely a párt tagjainak mintegy negyedét, 9000 embert érintette. A legjelentősebb veszteség az értelmiségi réteg elvándorlása volt. Olyan kulcsfontosságú értelmiségi vezetők távoztak, mint a történész E.P. Thompson és Christopher Hill, valamint a filozófus Iris Murdoch. A kilépett értelmiségiek nem hagytak fel a baloldali politikával, hanem új fórumokat hoztak létre, mint például az E.P. Thompson és John Saville által alapított The New Reasoner című folyóirat, amely később beolvadt a máig is befolyásos New Left Review-ba.
Ez az exodus megfosztotta a CPGB-t a legdinamikusabb, legkritikusabb és legbefolyásosabb gondolkodóitól. A párt a belső kritika nélkül egyre inkább marginalizálódott, elöregedett, és képtelen volt megszólítani a következő generációkat.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szovjet leverése a Brit Kommunista Párt (CPGB) történetének legsúlyosabb belső válságát idézte elő, egy ideológiai és morális válságot, ami megkérdőjelezte a párt alapjait és a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát, hosszú távon megpecsételve a párt sorsát, és hozzájárult a brit baloldali politika átrendeződéséhez.
Az, hogy a szovjetek csak tankokkal tudtak elfojtani egy demokratikus, nemzeti törekvésű népfelkelést, lerántotta az álarcot az úgynevezett "emberarcú kommunizmusról", leleplezve a Szovjetuniót mint egy elnyomó, brutális, a szuverenitást eltipró hatalmat. Megakadt a sztálini ideológia nemzetközi térnyerése és a kommunizmus marginalizálódott a nyugati politikában.
A magyar forradalom, noha katonailag elbukott, győzelem volt az eszmék és az erkölcs szintjén.
https://www.marxists.org/archive/fryer/1956/dec/index.htm
Forrás:
https://www.theguardian.com/world/2006/oct/21/politics.past
Megjegyzések
Megjegyzés küldése