Miért nem panaszkodik az angol, és miért nem bírja ki a magyar?
Az angol kultúrához szorosan kapcsolódik a „stiff upper lip” kifejezés, ami a higgadtság, az érzelmek feletti uralom és a nyugodt, visszafogott viselkedés szimbóluma. Az angolok számára a panaszáradat és a túl sok érzelem inkább gyengeségnek számít.
Eredetileg a 19. században vált népszerűvé, amikor a Brit Birodalom polgárai számára a fegyelmezettség és önuralom az erő jele volt. Egy angol úriember vagy hölgy nem panaszkodik, nem mutatja ki a félelmét vagy fájdalmát, inkább összeszorítja a fogát, és továbbmegy.
Bár a modern világban egyre inkább érték a nyitottság és az érzelmek felvállalása, a „stiff upper lip” máig része az angol nemzeti identitásnak. Olyan történelmi pillanatokban, mint a háborús idők bombázásai, a szigetország lakói ezzel a hozzáállással mutatták meg kitartásukat: nem számít, mi történik, keep calm and carry on.
Néha hidegnek vagy túl távolságtartónak tűnhet - ahogy Meghan Markle is érezte -, a „stiff upper lip” mögött ott rejlik az a fajta méltóság és belső erő, ami generációkon át formálta a brit mentalitást.
Magyarként különösen érdekes látni és megélni a két kultúra közötti különbséget: míg mi, magyarok panaszkodva „kibeszéljük” magunkból a feszültséget, addig az angol inkább magába zárja (néha egészen addig, amíg a szomszéd kutyáját nem perli be a bíróságon, mert túl hangosan ugatott három évig).
Míg Magyarországon a panaszkodás a társadalmi kenőanyag - így kötünk barátságokat a boltban, a buszon, vagy akár a szomszéd nénivel -, addig Angliában a panaszkodás hiánya a tisztelet jele. Nem terheled a másikat a problémáiddal, hanem tartod a fejed, és mosolyogsz, miközben belül lehet, hogy szétrobbansz.
Mindkettő túlélési stratégia. Az egyik hangos és közösségi, a másik csendes és méltóságteljes.
Hozzád melyik áll közelebb: a panaszkultúra vagy a stiff upper lip?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése